2010. augusztus 12., csütörtök

Féléves státusz

Tegnap elindultam a csajokkal be a városba, jó korán hogy ne abban a nagy melegben menjünk. Larám babakocsiban, Alízom szépen jött mellettem, így szálltunk fel a buszra 3-asban. (Henim itthon maradt, mert neki edzésre kellett mennie, azon felül bevállalta hogy a tegnapi rendrakás, takarítást megcsinálja mire hazaérünk.) Irány a város! Odaértünk, jó nagyot sétáltunk, bevásároltam a babucinak, Alíznak körülnéztem az ovikezdésre, a Henimnek meg a sulikezdésre, lassan azokat is meg kell venni. Összefutottunk a dédimamával, elsétáltunk hozzá, de Én nem mentem fel Larámmal, mert már lassan indulnom kellett a tanácsadóba, ugyan is majdnem dél volt és fél 1-től már ott van a dokinéni. Így Alízom a dédimamával felmentek Én Larámmal elindultam ismét egy jó nagy sétára, a csecsemő tanácsadóig, az a város másik felében van, de sebaj kell ennyi séta..De addigra már jóóó meleg is lett. Odaértünk, jó sokan voltak. Mire sorra kerültünk, LArám addigra már éhes is lett. Megméreckedtünk, súly, hossz, fej-haskörfogatot mért a védőnő és bementünk a dokinénihez. Nagyon örült nekünk, meg is jegyezte hogy sűrűbben szeretne látni, minket "külföldre szakadt hazánkfiát". Jót nevettem rajta, nagyon bírom a dokinénit azon felül még jó gyerekorvos is szerencsére. Mindent rendben talált, Larám a 6 hónaposnak megfelelő "méretekkel" rendelkezik. Nagyon megdícsért a dokinéni, hogy még a fő ennivalónk az anyatej, de mondta hogy már mást is adhatok Larámnak. Én mondtam neki már próbálgattam a főzeléket és gyümölcsöket is és nagyon ízlik Larának. Nagyon helyes! Volt a válasz. Rákérdeztem a tápszerre, bár azt nagyon nem szeretnék a picimnek adni, ha esetleg valami miatt kevesebb lenne a tejem. Nem is kell, inkább adjak neki tejpépet, meg a főzelékeket és gyümölcsöket, felváltva, nem kell tápszer a dokinéni szerint sem. Örülök!! Így gondoltam Én is!! Egyszóval a tegnapi napunk jó "sétálósra" sikeredett de mindent el tudtam intézni. Dédiztünk, mamáztunk, vásároltunk, dokinéniztünk. Este 7-re értünk haza a csajokkal jó fáradtan, Alízom a buszon el is aludt. Legközelebb 1 hónap múlva kell menni ha nem jön közbe semmi. Bár Alízomat kell vinnem majd, ugyan is ovikezdésre kell az igazolás Neki.
Féléves Lara-méretek:
Súly: 6530 gr.
Hossz: 67 cm.
Fk: 44 cm.
Mk: 44 cm.
Születésekor:
Súly: 3200 gr.
Hossz: 53 cm.
Fk: 34 cm.
Fk: 35 cm.

4 megjegyzés:

Kriszta írta...

Jajj egyem is meg!!! :) Alig várom már ,hogy gyertek s meg puszilgassam a drágáidat!!!!!

AndiLeila írta...

Gyönyörű kiscsaj!
Örülök hogy minden rendben van veletek!!
Puszi

Mia és Maja írta...

Nem lehetett egyszerű ebben a hőségben ez a kiruccanás,de amit muszáj,azt muszáj...:)

Annyira gyönyörűséges a pici Lara (is),imádnivaló!:p:)

Nagyon szép lett a blogotok,a háttér is a Te műved? :o Ügyes vagy!:)

Puszi!

Nellianyu írta...

nah eljutottam ide is :-)) El sem hiszem, hogy már fél éves a nagylány! Boldog felediket nektek!